Németh László Vállalkozó

vissza a főoldalra

Cégünkről

Cégünk 1991-ben alakult családi vállalkozásként. Családi tradíciók alapján fokhagymatermesztéssel foglalkoztunk, amit megpróbáltunk a szabad piacon értékesíteni. Megalakulásunk után 1 évvel, 1992-ben a Makói Hagymafesztivál díjnyertes kiállítói lettünk, melynek köszönhetően meghívót kaptunk a Budapesti Nemzetközi Vásárra is kiállítóként.

Piackutatás folyamán jutottunk el a SPAR Magyarország Kft. által üzemeltetett üzletekbe. Szerződést kötöttek velünk a hálózat saját termésű fokhagymával való ellátására. Ekkor 40 üzletük volt. Ez az üzleti kapcsolat folyamatosan bővült, egyéb hagymafélék értékesítésére is kiterjedt: lila- sonka- fehér- vörös és salátahagymára. A SPAR dinamikus fejlődésével lépést tudtunk tartani, de ehhez be kellett indítani a termények felvásárlását is. Így lettünk termelő, termeltető és felvásárló cég is egyben. A makói és jászsági termőterületeken kiterjedt kapcsolatokkal rendelkezünk. Ennek köszönhetően tudtuk ellátni megfelelő minőségű és mennyiségű áruval a hálózatot. Ez ma már közel 400 üzletre tehető, melynek felét mi látjuk el. A folyamatos ellátás érdekében azonban előfordul, hogy import terményeket is forgalmazunk. Fő célunk, hogy továbbra is a magyar termelők által előállított terményeket juttassuk el a vásárlóközönséghez.