Németh László Vállalkozó

vissza a főoldalra

Fokhagyma a történelemben és a történetekben

A fokhagymát az egész világon ismerik, és szívesen használják. Számos külföldi ételnek alapvető fűszere, és az igazi magyaros konyha is elképzelhetetlen fokhagyma nélkül. Az ókorban varázserőt tulajdonítottak neki, és még a középkorban is amulettként viselték a testükön az emberek. (Csak zárójelben merjük megemlíteni, hogy vámpírok ellen is hatásos!) A modern orvostudomány számos területen igazolta pozitív élettani hatását. A fehérjét, szénhidrátot, ásványi anyagokat, illóolajat és C vitamint is tartalmazó fokhagyma elősegíti az emésztést, az epeműködést, hatásos az érelmeszesedés ellen, továbbá vérnyomáscsökkentő szerként is számíthatunk rá, és immunrendszerünkre is jótékony hatással van.

Amennyiben az emberi emlékezet vissza tud gondolni a múltra, vagy tisztelték vagy megvetették a fokhagymát, aszerint, hogy miként felelt meg az egyes ember ízlésének, vagy az adott kor szellemének. A fokhagyma a liliomfajták családjába tartozik, egyike a legrégibb kultúrnövényeknek, hasonlóan legközelebbi rokonaihoz, a vöröshagymához, póréhagymához, mogyoróhagymához és a metélőhagymához. Allium sativum-nak nevezik latinul a botanikusok.

A fokhagymának lapos, szürkészöld levelei vannak, hajtása eléri a 30-60 cm magasságot. A növénynek azonban az a része, amelyet már legrégibb őseink is dalba foglaltak, az a feje vagy gumója. Már 5000 évnél is korábban szóltak róla szanszkrit szövegek. A sumérok számára a fokhagyma a mindennapi étkezéshez tartozott. Hérodotosz görög történetíró leírása szerint a Kopsz-piramist építő egyiptomi munkások megtagadták a munkát, ha nem kapták meg napi fokhagyma adagjukat. Az archeológusok Tutanhamon sírjában is találtak fokhagymát.

Fokhagyma termett Babilon függőkertjeiben, és Homérosz is dicsérte egészséget erősítő hatását. A görög harcosok a csatákhoz nagy adag fokhagymával látták el magukat, és ezt tették később a római légionáriusok is; úgy vélték ugyanis, hogy a fokhagyma erőt és bátorságot biztosít harcaikban. A rómaiak még nemi erősítő szernek is tartották. Némely történész úgy véli, hogy éppen ezért fogyasztottak a régi Rómában oly sok fokhagymát.

A fokhagyma őshazájának Kelet-Ázsiát tartják, talán a mai Szibéria volt az, ahonnan azután nagyon gyorsan elterjedt. Utazásairól szóló visszaemlékezéseiben Marco Polo is beszámol e növény számos alkalmazási területéről. A keresztes hadjáratok harcosai a Szentföldön tanulták meg a fokhagymát megbecsülni. A keresztes hadjáratok után Nyugat-Európában olyannyira kedveltté vált, hogy a lakomákon verseket írtak róla. Boccaccio Dekameronjában egy őrülten szerelmes fiatalember fokhagymát küld imádottjának, hogy szerelmét elnyerje, és sikerrel is járt!

A fokhagymagumó varázsa

Kétségtelen, hogy a fokhagyma erős illata és ugyanennyire erős íze az alapja annak, hogy az ősidőkben varázserejűnek tartották, és úgy értékelték, hogy ellenszere ismert és ismeretlen betegségeknek és nyavalyáknak. Még napjainkban is vannak, akik fokhagymafüzért akasztanak ablakaik elé, és egyes gerezdeket pedig nyakukba aggatnak: egyes országokban pedig úgy vélik, hogy az alvó ember számára szerencsét hoz, ha fokhagymáról álmodott. A hagyomány szerint Erdélyben a vámpírok távoltartása érdekében fokhagymával dörzsölték be az ajtók kilincseit és az ablakkereteket, a versenyfutók fokhagymagerezdeket rágtak annak megakadályozására, hogy társaik meg nem előzhessék őket.

De nem csak dicséretet tartalmazó hagyományok maradtak fenn. Egy igen régi iszlám mese szerint ugyanis a fokhagyma ott nőtt ki, ahol az ördög a paradicsomból való kiűzetése után lábát a földre tette. És II. Alfonz kasztíliai király 1330-ban olyan lovagrendet alapított, amelynek egyetlen összekötő kapcsa a fokhagyma gyűlölete volt.

Az ősi mindent gyógyító szer

Hogyan is áll a dolog a fokhagyma gyógyerejével? Az ókorban a népnyelv egyszerűen "mindent gyógyító"-nak nevezte, és a szerény fokhagyma fej évszázadokon át megőrizte azt a hírnevét, hogy kezdve az egyszerű gyulladásoktól, a magas vérnyomáson át, egészen a tüdővészig mindent meggyógyít.

A régi görögök és rómaiak több száz különböző testi bántalom gyógyszereként írták elő a fokhagymát. A 16. században Párizs polgárai egész éven át tartó egészséget reméltek attól, ha csak májusban fogyasztottak fokhagymát friss vajjal. Az első világháborúban az Angolok valóban fokhagymát alkalmaztak fertőzések ellen, és Oroszországban az influenza járvány leküzdésére használták.

Kétségtelen, hogy a jelentéktelen kis fokhagymagerezdekhez több legenda fűződik, mint bármely más élelmiszerhez. A népi gyógyászat például a nátha megszüntetését várja attól, ha talpunkat félbevágott fokhagymagerezdek vágásfelületével dörzsöljük be. Fogfájás esetén azonban már különbözőek a vélemények. Míg egyesek azt állítják, ha lyukas fogba helyezzük a fokhagymagerezdet, ez csökkenti a fájdalmat, addig mások szerint az segít, ha a gerezd egy szeletét a fülbe dugjuk. Fülfájáskor viszont egy félbe vágott gerezddel a fülünk feletti részt és annak környékét kellene körkörösen bedörzsölni.

A hagyomány úgy szól, hogy amikor V. Henrik angol király megszületett, borral és fokhagymával kenték be a testét; úgy gondolták ugyanis, hogy a fokhagyma egy újszülött ajkán fertőtlenítő, és egyúttal ösztönző hatású. Ami ezt az ösztönzést illeti ez talán inkább a bor hatására vonatkozott. Millin viszont 1792-ben a Pestis elleni hatékony megelőző szerként dicsérté a fokhagymát, és Bernandin de Saint-Pierre azt közölte, hogy ezzel a szerrel különböző idegbajokat tud gyógyítani.

Függetlenül attól, hogy a tudomány mindezeket megerősíti vagy sem, a néphit, amely szerint a fokhagyma "minden betegségedet meggyógyíthatja", továbbra is él, sőt, nem csak él, hanem erősödik. A valódi fokhagymabarátoknak azonban többé-kevésbé mindegy, vajon szolgál-e a tudomány számunkra a fokhagyma gyógyhatásával szolgáló bizonyítékokkal, vagy sem. nekik az a varázserő a legfontosabb, amelyet a fokhagymafej a konyhában fejt ki. Azok a különlegesen jó aromák, amelyeket a fokhagyma más adalékokkal együtt létrehoz, ma is csak igazi boszorkányságként jellemezhetőek.